Petrika Józsefné
2005.09.29. 15:59
Kedves Tiszteletes Úr, Tisztelt Vendégek, Református Gyülekezet!
Szeretettel köszöntöm Önöket a Záhonyi Zóna nevében e gyönyörű templom 200 éves jubileumán, s tisztelettel adózok Molnár Elemér lelkipásztor előtt, aki 10 éve szolgál hivatással e gyülekezetben.
Ez a szépen felújított műemlék jellegű épület csak egy a sok közül, de nekünk záhonyiaknak és reformátusoknak igen kedves épület. Menedék, oltalom, Isten szent háza, ahová jóérzés megérkezni, ha a harang hív, s a mi lelkipásztorunk vár reánk. Az a hely, ahol lelkünk a Molnár Elemér tiszteletes úr által hirdetett igével feltöltekezhet, erőt meríthet. Új értelmezést, Krisztusi magyarázatot kapnak hétköznapi dolgaink. Az ő fáradhatatlan elhivatottsággal végzett szolgálata túlnő a templomi prédikációkon.
Városi újságunk, a Záhonyi Zóna hasábjain rendszeresen olvashatjuk írásait, melyekkel lelki támaszt nyújt Isten szent igéjének értelmezésével. S mily csodálatos hangon tud szólni a munkában, rohanásban megfáradt, lelkében, érzéseiben megkeseredett, megtört, vagy meggyötört, kínt és fájdalmat, keserűséget hordozó emberekhez. A Jézusi szeretet, az igehirdetői alázatosság és szerénység hangján. Erőt merít az imádság által, s átadja önmagából önfeláldozóan mindazt, amivel feltöltekezett.
Idegen tollakkal, lelkipásztorunk lélekmegérintő szép kifejezéseivel szeretnék a továbbiakban büszkélkedni.
Tíz éve úgy érkezett ebbe a gyülekezetbe, hogy Varga Sanyi bácsi lelkészünk idős, beteg, de szolgálataiban töretlen, szeretetteljes munkásságát hivatott megkönnyíteni, majd válláról a kedves, de már nehéz terhet átvenni. Kedves a szívünknek visszaemlékezni, ahogyan együtt osztották egykoron az úrvacsorák alkalmaival a bűnbocsánat jelképeit. Lelkészünk rövid együttlét után Sanyi bácsitól e szavakkal tudott sírja mellett, s az újság által elköszönni:
„Aki úgy élte le az életét, ahogyan Ő,- ha elmegy is, a fénye itt marad. Lelkében az emberi érzelmek finom árnyalatai „szivárványszínűekre” különülnek szét,- ezzel a lelkülettel töltötte be hivatását. Legyen áldott a mosoly és a derű, a megrendültség és a könny, amellyel megajándékoztad ezt a kis várost, s bennünket.”
Rá emlékezzünk most Molnár Elemér szavai által!
S legyenek áldottak mindazok a lelkipásztorok, akik szilárd fundamentumai tudnak lenni ez ódon, de felújított épületnek elhivatott szolgálatukkal. Akik 200 év alatt anyáinknak, nagyszüleinknek és dédapáinknak – bizonyára, mint most nekünk 10 éve Molnár Elemér lelkipásztor,- oly közelivé és kézzel foghatóan hétköznapivá tudták tenni a szó legnemesebb értelmében a Biblia üzenetét. Aki Jézus életét és cselekedeteit olyan XXI. századi példákba ágyazva mutatja felénk, hogy közben dicsőséget hirdet a magasságban Istennek és hangsúlyozza, most talán még jobban kell az emberekben a jóakarat. Jóakarat keresztyén embertársainkhoz, megbocsátás és Krisztusi szeretet a gyűlölködőknek, a köznapi kincseket halmozó kapzsiknak, harácsolóknak.
„Az Isten szerelmére – egy kis jóakaratot!- írja egy megfáradt, hivatalban sorára váró, idős ember példáján egyik cikkében. Mert higgyük el, - hirdeti ugyanitt – ahol a jót akarja az ember az embernek, ott az Istennek dicsőség adatik és a földön békesség születik ember és ember között.”
Ő sugározza, s nem csak a templomban ezt az Isteni békét, Krisztusi szeretetet. Ott lakozik a lelkében, s tudja hivatása legalázatosabb ajándékaként átadni minden kézfogásával, ha találkozunk vele, minden ölelésével a templom ajtóban, ha elköszön, minden vigasztaló szavában, a lélekben megtörteknek a temetőben, vagy újságunk hasábjain. Szeretettel emlékezünk kedves felesége szolgálatára, aki vele együtt arra tanította gyermekeinket, hogy ahol a feltámadott élő Jézus valakinek a tettében, szavában, cselekedetében megjelenik, ott jelen van a Jézusi szeretet.
Lelkipásztorunk meg tudta tölteni megnyílt, értőn figyelő hívekkel templomunkat. Gyermekekkel, zenés áhítatokban elmélyülő keresztyénekkel, szeretteiket elveszítő, fájdalmukban osztozókkal, az elkötelezettséget vállaló konfirmandusokkal, keresztszülőkkel, házasságra lépőkkel.
Megtanít a templom falai között és az újságcikkek által a hit erejével élni, gondolkodni:
Az idő misztériumáról szólva ráébresztett, hogy jövünk a múlt felől, s az a múlt már nincs, csak a gondolat él bennünk, mint emlék. Megyünk a jövő felé, és az még nincs. A jövő csak úgy lehet, mint reménység, vagy szorongás. Ezért biztat Pál apostol igéjével:
„Áron is megvegyétek az alkalmas időket!”
Megértette velünk, mi az emlékezés csodája, mely legyőzi a halált, s közel hozza hozzánk Istenhez költözött szeretteinket. Fájdalmas, szívszorító példákon világította meg, hogy a szeretet megmarad a szívünkben irántuk, mert azt nem lehet eltemetni. Felejtsünk el mindent, ami felejteni való, (mert lehámlik minden seb, minden bántás és kemény szó), de tartsuk meg az életükből azt, amire ha emlékezünk, könny szökik a szemünkbe, s megcsókolunk valakit gondolatban, s a szívünkre öleljük, akit már nem ölelhetünk.
Megtanít áldani az Urat, hogy a messzeségbe költözött édesanyák életét áldások forrásává tudta tenni. Szeretetük bennünket táplált, virágba borított, gyümölcsözővé tett, gyógyító menedékké, s pihentető vigasztalássá vált.
Megtanított bennünket keresztyén emberhez illő módon szembenézni a halállal, s vigasztalást adni a feltámadás ígéretével. „Isten letöröl minden könnyet a szemünkről, és a halál nem lesz többé.”- idézi a Jelenések könyvét. Hirdeti: „Az én Atyámnak az az akarata, hogy aki látja Jézust, és hisz benne, annak örök élete legyen.”
Köszönjük az ő tanításait, alázatos és áldozatos életét, Jézusi szeretetét.
Petrika Józsefné
|