Tartalomjegyzék

I.    BEVEZETÉS ………………………….………………………………2

II.   ZÁHONY TÖRTÉNETE………………….…………….…………….3

-                Záhony környéke……………………………………….……………3

-                Záhony  története……………………………………….……………3

III.  ZÁHONY REFORMÁTUS EGYHÁZÁNAK TÖRTÉNETE………..5

-                Reformáció idõszaka…………………………………………….…..5

-                Az ellenreformáció hatása környékünkön……………………….…..7

-                A gyülekezet élete a kezdetektõl………….…………………….……9

-                Hitoktatás ………………………………….………………..………19

-                Egy istentisztelet rendje………………….….……………………….20

-                Mai szokások a gyülekezetben………..…………………………..….21

-                Más felekezettel való kapcsolatok……………………………………22

IV.  A ZÁHONYI REFORMÁTUS TEMPLOM TÖRTÉNETE.…..……...23

-                A magyar falusi templomok…………………………………….…….23

-                A záhonyi templom építészeti stílusa…………………………………24

-                A harangok…………………………………………………………….25

-                A templom belseje…………………………………………….……….26

-                A templom felújításának munkálatai   …………………………..…….35

V.  AZ ORGONA TÖRTÉNETE…………………….…………..…………..37

-                Az orgona, mint hangszer ……………………….……………….……38

-                Az orgona helye a templomban………………………….………..……40

-                A záhonyi református templom orgonája…………….……………..….42

VI.  IDÉZETEK JEGYZÉKE…………………………………….………..….44

VII.  FELHASZNÁLT IRODALOM……………………….…………………46

VIII.  MELLÉKLET………………...……………………….….……………..48

I. Bevezetés

A záhonyi templommal  és a gyülekezettel csak pár éve vagyok kapcsolatban, de ez az idõ elég volt arra, hogy felkeltse érdeklõdésemet az egyház és a hívõk múltja iránt. Ez azonban nemcsak az elmúlt pár esztendõre, hanem már a kezdetekre is egyaránt vonatkozik. Ennek az érdeklõdésnek egyszerû a magyarázata. Az elmúlt egy évben minden vasárnap a templomban kántorizáltam,  és úgy láttam a templomot, mint egy  fel nem fedezett csodálatos építészeti kincset, amirõl igazából írásos irodalom egészében nem emlékezik meg. Ezekben is csak mûemlék jellege miatt szerepel. Az igazság az, hogy senki nem vette a fáradtságot, hogy utánanézzen kárpátaljai lelkészeknél, itthoni  levéltárakban,  és egyéb hivatalos intézményekben. De nemcsak a templom különleges, hanem található benne még egy rejtett kincs is, ami teljes egészében ritkán kerül a templombajárók szeme elé. Ez az oka annak is, hogy szeretném még jobban megismerni a hangszert, és azt, hogy elõttem kik azok a lelkészek, kántorok, akik játszottak rajta.

 Ez a dolgozat nagy kutatást igényel. Sajnos kevés anyag maradt fent, amihez különbözõ okok miatt nem lehetett hozzáférni. Záhony Trianon elõtt az Ungi Református Egyházhoz tartozott, ott volt minden irat.  Az elcsatolás után igyekeztek megsemmisíteni mindent az oroszok, ami Magyarországra emlékeztette õket.

Ebben a dolgozatban a célom az volt, hogy felhívjam a figyelmet a templomra és  a gyülekezetre. Én a kutatható anyagnak csak kis morzsáját gyûjtöttem össze, és bízom benne, hogy munkámat olvasva valaki kedvet kap a kutatások  tovább folytatására. 

I. Záhony története

Záhony környéke

A táj, amelyrõl szólni szeretnék, a Szabolcs északi részén, a Tisza által alkotott háromszögben terül el. Az ismert Borovszky – monográfia vidékünket a Tiszazug elnevezéssel illeti, de Tiszakönyökként is ismeretes. Ehhez a területhez tartozik: Záhony, Zsurk, Tiszaszentmárton, Eperjeske, Mándok, Tiszamogyorós, Benk, Mezõladány, Tornyospálca, Aranyosapáti, Gyüre, Nagyvarsány, Kisvarsány, Gyõröcske, Tiszabezdéd, Tuzsér, Komoró, Fényeslitke.

Szemben a Nyírség egyéb részeivel, ezt a vidéket nem a lapos felszín, nem a vízszegénység jellemzi. A földrajzi adottságok meghatározták a lakosság foglalkozását, így halászat, vadászat, állattartás, földmûvelés jelentett állandó elfoglaltságot.

Záhony története

Záhony északi szláv eredetû neve 1337-ben bukkan fel elõször. ''Záhon'' jelentése parcella, tábla, keskeny földsáv, 4-8 barázdát magában foglaló régi területmérték.

1433-ban Agócsi Pétert mondták Záhony földesurának, 1476-ban már a Homonnai családé volt, és a Zsurkhoz tartozó Rátka földjére is jogot tartott. 1658-ban zálogban volt a Barkóczy családnál, majd a XVIII. század végén Homonnai Drugeth János elcserélte Csicseri Orosz János birtokaira. A XIX. században 586 lakossal egy Ritter nevû nemes birtoka volt. 1939-ben a területe 1090 kat. hold volt, amelybõl szántó 702, kert 68, rét 19, legelõ 125, erdõ 60 és terméketlen 116 kat. hold.

Lakosságának alakulása:    

Év	1837	1870	1897	1920	1935	1941	1944	1960	1980	1993
Fõ	590	885	1174	1171	1267	1382	912	2130	3802	4972

1995-tõl máig több mint 5ooo fõ. Ma már 5000 fõ alá süllyedt a lakosság száma.

    1939-ben 3 személy kivételével mindenki magyar anyanyelvû. A lakosság vallási felosztása ebben az idõben:  835 református, 238 római katolikus, 130 görög katolikus, 9 evangélikus, 53 izraelita és 2 fõ egyéb vallású.

    Korábban a lakosság 1/3-a a helyi uradalomban cselédeskedett. A gazdálkodó réteg mezõgazdasági termelésbõl, állattartásból élt, kézmûipara alig volt. Fõleg halászattal, dohány- és burgonyatermeléssel, szarvasmarha-, sertés- és lótenyésztéssel foglalkoztak. Állatállománya 1935-ben 337 szarvasmarha, 95 ló, 289 sertés és 3 juh. Egy 1860. évi adat szerint a faluban már volt egy hengermalom, egy kisebb fûrészüzem egy  mészégetõ és egy homokkotró. Akkoriban 238 volt a lakóházainak száma. A körorvos helyben volt, a gyógyszertárba Mándokig kellett elmenni, ami 11 km-t jelentett. A közkórház Kisvárdán 24 km-re volt, és van a mai napig. Záhonyban egy állami kisdedóvó, egy állami elemi népiskola és egy állami általános továbbképzõ mûködik. Záhonynak 28 hõsi halottja van, akikrõl emlékmû készült, s az a református templom elõtti parkban kapott helyet.

 Vasút 1873-tól, posta 1886-tól, postatakarékpénztár 1891-tõl volt Záhonyban. Régen a falu jellege többutcás szalagtelkes település volt. Utcái a templomtól sugárszerûen indulnak, a Petõfi utca (volt Fõ út) és az ahhoz csatlakozó Dózsa György utca délre, a Rákóczi utca keletre. A felszabadulás után a falu kelet (Szabadság – telep) és délkelet (József A. u., Felszabadulás tér, ami ma Európa tér) felé terjeszkedett.

A község életében a két vasútvonal építése hozott jelentõs változást. A férfiak jelentõs része a záhonyi átrakóállomásokon dolgozott, és a mai napig dolgozik.

II. Záhony református egyházának története

Neve a Sztáray - kódexben elõször az 1337. június 3. keltezett LXXII-ik oklevélben olvasható s a helység, mint "villa Zahon" szerepel. "Prope villam Zahon" Drugeth Vilmos nádor Ung – Bereg – és Szabolcs vármegyék közgyûlését tartja, melyen panaszként hangzik el, hogy Gud ungi alispán a Nagymihályiak tibai birtokához tartozó Koromlya nevû földre oláhokat ("olahos") telepített. Ezzel egy idõben Drugeth birtok is volt.

A reformáció idõszaka

A reformáció  elõtt nagyon valószínû, hogy Csappal együtt a kisráti (esetleg a császlói) római katolikus plébániához tartozott, 1618-ban a salamoni református egyháznak volt leányegyháza. A reformáció elõtt korán behódolt községnek már a XVII-XVIII. században fatemploma és haranglába volt, mely a községgel együtt a Tisza árterületében feküdt. A gyakori árvizek miatt 1770-ben a templomot szétszedik, és védettebb helyen építik fel. Ugyanekkor a falu is továbbköltözik a Tiszától. (Erre vall az "Ócska falu" elnevezés is.)

A templom "romladozott" fatornyában két harang volt:

 "A nagyobb 275 font, illy felyül való irással: A ' Záhonyi Reformáta sz. Ekklésia öntette a' maga költségén 1794. A ' kisebb 113 font, illy felül irással: Isten Ditsõségére öntette a' Záhonyi sz. Ekklésia a' maga költségén maga számára 1778.”¹

 A 8 öl hosszú és 3 ½ öl széles fatemplom azonban rozogasága és szûk terjedelme miatt többé nem felelt meg a megszaporodott gyülekezet igényeinek és új kõtemplom építésének gondolatával foglalkozik az egyház, sõt az "önállósulás" eszméjét is forgatja magában. Ez azonban igen nagy feladat volt, különösen azért, mert Záhonyban ekkor zár alatt volt a templom s csupán magán istentisztelet gyakorlására szorult a hívõ sereg. A nyílt szolgálat helye Salamon, a máter volt, melyet azonban a gyakori árvizek miatt alig látogathatott a filia népe. A két egyházban, Záhony anyásításáig az istentiszteletek rendje a következõképpen volt megállapítva:

"Szent György napjától Szent Mihály napjáig Salamonban kétszer tartozik végezni vasárnap a prédikátor, Záhonyban pedig egyszer; - másik vasárnap pedig kétszer Záhonyban, Salamonban egyszer. Szent Mihály napjától fogva pedig Szent György napjáig egy reggel Salamonban, más reggel Záhonyban.''²

Ezidõben Nagy György és Tóth András tiszasalamoni lelkészek gondozása alatt áll a gyülekezet. A gyülekezet ekkor (1786) 347 lélekbõl állt.

A záhonyiak szorult helyzetükben a koronához fordulnak. II. József meg is hallgatja a kérelmezõk szavát és 1786. december 27-én helytartó tanácsa utján a következõ leiratot intézi a vármegyéhez:

''A' záhonyi és gyõrötskei Rfta községnek, a' magok elzárolt templomokban az Isten Tiszteletnek gyakorlása megengedése végett bé adott Instantiájokban tett inquisitionális munkát vette ezen felséges Helytartó Tanáts és õ Felségének bé is mutatta; amelybõl jóllehet ki tettszik, hogy Záhonyban és Gyõrötskén mindössze tsak 347 lélek vagyon, s következésképen a' felséges Normális rendelések szerint, a' szabad isteni tiszteletnek gyakorlása a' nevezett Instánsoknak meg sem engedhetõdne: de mégis mindazonáltal, mivel az inquisitionális munka ezt bizonyittya, hogy a' nevetett instánsok a' Tisza vizétül és egyéb vízáradásoktól tellyeséggel el vagynak rekesztetve; e mellett pedig a' portiopénznek letételében is semmi restantiával nem tartoznak: Ezekre az okokra nézve, méltóztatott õ Felsége maga kegyes Grátiájából a' nevezett Záhonyi Instánsoknak a' szabad Isteni tiszteletnek gyakorlását megengedni, s egyszersmind a gyõrötskei községet, mint filiálist ahoz kaptsolni. Mely Felséges rendelés a' Tektes Ns. Vármegyének és azon Helységnek is tudtára adatik olly móddal, hogy az itt alább specifikált Taxa a' nevezett Felektül incassáltasson, és a legközelibb való Cameralis Cassaba bé fizetõdjön.

Költ a' felséges Királyi Helytartó Tanátstól Budán 27. Xber 1786.
Kész szolgája: Alexius Szécsényi mp. Joseph v. Ziczy m. p. -
N.B. A' záhonyi Mater és györötskei affiliált Eclesiának templombéli szabadsága iránt való Taxája: 3Rf. Porto 1 frt. 44 kr."³

Az ungi egyházmegye levéltárában õrzött a régi magyar fordítás nem fedi teljesen az eredeti német szöveget. Az eredeti szöveg így szól:

"So haben Seine Majestat aus allerhõchster Gnade der Bittstellenden Zahonyer Gemeinde die angesuchte eignem privat ReligionSübung mildest zubewilligen, und zugleich, dass denselben die ebenfalls reformierte Gemeinde zu Gyõrõcske affiliret..., zu erlauben geruchet."⁴

Záhony tehát elszakadt Salamontól, s mint az Egyetemes Névtár is jelzi, 1792-ben már, mint anyaegyház szerepel a traktusban. Hozzákészülõdik kõtemplomának építéséhez, s 1805. szeptember 25-én írt esedezõ levelében az egész superintendentiában való publikálását kéri. (Ez idõbeli lélekszám: 379 fõ)

Az új templom építése gyorsan haladt elõre. Az 1805. november 19.-i hivatalos összeírásban már a következõket olvashatjuk:

 "A Templom helye vagyon a falu közepén, az északi oldalon. Északról a Paróchia, napnyugatról a' Pokol István szomszédságokba, délrõl az uttza vagyon elõtte.... Készül rajta edj kõ templom tornyostól... Hossza 12 öl, szélessége 5 öl... A parochiális fundus vagyon az északi soron, napkeleti végin van Petõ János kertje, napnyugatról a' templom... Van rajta edj ház három szobára, edj kamara, edj istálló, edj tsür, mind fából.... Az oskola van a Parochiális funduson. Van rajta edj fa ház két szobára, mellynek edjike oskola."⁵

(Záhonyban s vidékén nagyon elterjedt a Pokol család.)

    Az ellenreformáció hatása  környékünkön

Ungban is fellángolt az ellenreformáció pusztító tüze. Az ellenreformáció egyik legszembeötlõbb harcosa  Drugeth György volt, kinek atyja, nagyatyja, nagybátyja és unokabátyja is mind magyar nemzeti érzelmûek s meg nem tántorítható protestánsok voltak. Drugeth György már fiatalon odaszegõdött a protestantizmus ellenségeinek táborába s 1608 után, mint a magas királyi udvar és Pázmány Péter bizalmasa maradék nélkül odaadta magát az ellenreformáció eszközéül, semmit nem törõdve atyjafiaival. Mint nagy kegyben álló királyi ember (szentelt vitéz) és Zemplén- Ung vármegyék fõispánja, 1609-ben áttér a katolikus vallásra s ettõl kezdve nyíltan kifejezést ad határtalan ellenszenvének a protestantizmussal szemben.

1612-ben szövetkezett a Rómával unióra hajló Krupecky Athanázius prsemyslei gör. katolikus püspökkel s a Kárpátok völgyeiben lakó és részben protestánssá lett ruthéneket visszatérítette a római egyház kebelébe. Úgy õ, mint fia János, a visszatérõket adományokkal és kiváltságokkal tüntette ki. Buzgólkodásuknak az lett az eredménye, hogy azokban az Ungi egyházmegyérõl szóló legrégibb feljegyzések során tárgyalt ruthén népességû kis falvakban, a nevükhöz fûzõdik a reformáció teljes megsemmisülése. A nagysikerû térítõi munkáért "1614-ben aureum vellust hoznak a pápától és a császártól aranygyapjas vitézek körében számláltatik,... Elveszi a templomot Homonnán és pápista papokat viszen belé, ugyanott a jezsuitáknak kollégiumot is épít."⁶  A pálosokat is erõsen ösztönözte a katholikus hit terjesztésére, ezirányú munkájukat hathatósan támogatta.

Drugeth nagy kozák sereget toborozott Lengyelországban és ezekkel, meg a saját felfegyverzett parasztjaival, igyekezett visszahódítani a Bethlenhez pártolt felvidéki városokat. Vállalkozását eleinte siker koronázta ugyan, de végül mégis Bethlen maradt a helyzet ura. Drugeth Lengyelországba menekült, ott is halt meg, 1620. június havában, 38 évesen. Bethlen által lefoglalt birtoka a nikolsburgi béke értelmében, nyilván a katolikus párt közbelépésére, visszaszállott a Drugeth örökösök kezére.

Drugeth György halála után fia János folytatta apja munkáját. Minden energiáját a protestánsok ellen fordította. Uradalmaiból mind elûzte a protestáns hiten lévõket. Munkájában méltó segítõtársa volt felesége, Jakusith Anna. A Bethlen által kikergetett jezsuitákat telepítette vissza Homonnára, majd 1640-ben Ungvárra is, hol egészen új kolostort építtetett számukra s úgy ezeket, mint a pálosokat gazdag adományokkal látta el. Ungvár egész vidékét behálózta e szerzetesekkel. Drugeth János is fiatalon halt el 1645-ben. Két gyermeket hagyott maga után, Katalint és Györgyöt. A fiú ismét tovább folytatta apja mûvét, a protestánsok sanyargatását. Élettársa Eszterházy Mária grófnõ, aki Ung megye felét katolikussá tette.

A késõbbi Drugethek protestáns ellenes mûködésérõl nincs sok mondanivaló. Pár évtizeddel késõbb Drugeth Zsigmonddal kihalt a család férfi ága, 1684. február 14-én, s a hatalmas Drugeth-dominiumot a család leányága örökölte, akinek révén késõbb széttagolódott.

Róma a protestánsok felé vetett gyûlölete másban is megnyilvánult. Valóságos examen alá vették a prédikátorokat, hogy tudnak-e keresztelni, s ha keresztelnek, "szabályszerûen" végzik-e eme funkciót? E vizsgálatot nálunk rendszerint az egri püspökség egyik archidiakónusa (fõesperes) végezte egyházlátogatás alkalmával s a kálvinista prédikátorok is kötelesek voltak magukat a vizsgálatnak alávetni. A következõ kérdéseket intézte a prédikátorokhoz: "Cuius auctoritate parocham inhabitat et cum consensu Dni Terrestis?" (Kinek engedelmével lakik a parókián és vajon a földesúr beleegyezésével-e?) "Quamdiu fungitur officio parochiali?" (Mióta lelkészkedik?)  "Nomen quod est?" ⁷(Mi a neve?) A fõesperesi látogatás célja ezekbõl a kérdésekbõl is kitûnik, hogy a prédikátorok nyugtalanítása volt, melyre törvényes ürügyek alatt kerestek jogcímet.

Az "idõk mostohasága" azonban mindegyre enyhült, Mária Terézia, de még inkább    II. József uralkodása alatt egymást érték már a trón zsámolyánál a sérelmes küldöttségek, melynek a nagy titokban szorgalmasan összegyûjtött panaszokat nyíltan feltárták a humánus gondolkodású uralkodó elõtt. 1781-ben készülnek el a lucskai, kaposi, pályini, záhonyi, vajáni, nyarádi...stb. prédikátorok, illetve egyházak panaszlevelei.

De a vallásszabadság tavaszi szellõjének melege lassan-lassan mégis csak megolvasztotta a szívek jegét és boldogabb napokat hozott el a meggyötört református egyházközségek életére is. Az ellenreformáció romboló dühét lassanként lefékezte az igazság, világosság és emberies belátás.

A gyülekezet élete a kezdetektõl

Záhony református egyházának anyakönyve az 178o. évvel kezdõdik.

A gyülekezet elsõ lelkipásztora 1786-1794 között  Váradi István volt. Családi állapotáról az anyakönyvek nem szólnak. Egy utalás szerint 1792-ben Putnoky István volt a lelkész.⁸

A második lelkipásztor: 1794-1805 között Gönczy József volt.   

Fia:  ifj. Gönczy József, felesége: Juhász Erzsébet, akivel 1799. febr. 5-én kötött házasságot Nyárádban.  E házasságból született 1800. nov. 1-én Juliánna, 1804. szept. 23-án József  nevû gyermekük. További sorsuk ismeretlen.

A harmadik lelkész  1805-1819 között  Gönczy Sándor volt.

Nem tûnik ki, hogy elõdjével van-e valamiféle családi vonatkozása. 1805. dec. 30-án házasságot köt a szomszédos Zsurk községben Ns. Nagymáté Zsuzsánnával. E házasságból születik 1806. dec. 12-én Zsuzsánna, 1808. jan. 20-án Károly, 1909. dec. 27-én Lajos.  További sorsuk ismeretlen.

Az egyházmegyei levéltár 1811-bõl érdekes aktát õriz, beszédes bizonyságát a katolikus vallási türelmetlenségnek, mely eszközeiben éppen nem válogatós. Tartalmát teljesen megvilágítja az a levél, melyet Gönczy Sándor írt esperesének:

"... Ez a személy, Kántor Éva, egyvelges házasságából születvén, mindaddig még férjhez nem ment, a' reformáta vallásban szabadon meghagyattatott s férjhez menetele után, ez elõtt mintegy nyoltz esztendõkkel lett az üldözés szomorú tárgya, melly végre elõször Rátba, azután Dobóruszkára a Plebánus eleibe a' hatheti cenzurára eleinte ugyan erõszakosan vitetett, azután önként is ment, de edjik hellyen is a' hathetet egészen ki nem töltötte, vagy azért, hogy e' miatt nyavajássá lévén a' Plebánustól önként elküldetett, vagy azért, hogy közelgetvén a hathét kitelése, a' Plebánus minden k